A túlsúly és az elhízás a világ számos országában, így hazánkban is egyre növekvő egészségügyi, társadalmi problémát jelent. A túlsúlyos és az elhízott emberek száma évről évre növekszik, Magyarországon mára már a lakosság 60%-a túlsúlyos vagy elhízott. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) az elhízást betegséggé nyilvánította, és az adatai szerint a dohányzást követően ez a második legfontosabb rizikófaktor, pedig megelőzhető lenne.

 

Mit is jelent elhízottnak vagy túlsúlyosnak lenni?

Gyakran találkozhatsz mindkét kifejezéssel, sokszor úgy tűnhet számodra, hogy a kettő egy és ugyanaz. Azonban fontos, hogy orvosi szempontból más a jelentésük. A testsúlyfelesleg fokozatait jelentik, ezáltal az egyén egészségügyi kockázatát is kifejezik. Ez azt jelenti, hogy minél nagyobb a testsúlyfelesleg, annál nagyobb a társbetegségek kialakulásának veszélye. Az, hogy valaki túlsúlyos vagy elhízott, a testtömeg index (BMI) kiszámításával határozható meg.

A BMI-t úgy kapod meg, hogy a testsúlyodat elosztod a méterben mért testmagasságod négyzetével. Ha például te 70 kg vagy és a testmagasságod 1,60 méter, akkor a BMI indexed 27. A 25-29 közötti testtömeg index esetén már túlsúly áll fenn, ez már fokozott kockázatot jelent a társbetegségekre.

A 30 feletti érték már elhízást jelent. Ebben az esetben a súlytöbblet okozta betegségek fennállásának veszélye magas, ezeket csak a testsúly csökkentésével lehet elkerülni, vagy ha már fenn áll valamilyen betegség, a súlycsökkentéssel lényeges javulás érhető el.

 

Mi okozhat elhízást?

Az elhízást több tényező is befolyásolja, bár a leggyakrabban meghúzódó ok a helytelen táplálkozás, életmód. Kiváltó ok lehet a genetikai hajlam is, de önmagában ezzel nem magyarázható a súlytöbblet.  Ebben az esetben a családi minták, a helytelen táplálkozási szokások kapják a hangsúlyosabb szerepet, mintsem az elhízásra való öröklött hajlam.

Bizonyos betegségek – pajzsmirigy alulműködés, mellékvese túlműködés, az agyalapi mirigy betegségei – szintén okozhatnak elhízást. Az egészséges táplálkozás ezeknek a betegségeknek a fennállása esetén is kulcs fontosságú, hiszen megfelelő étrenddel ezekben az állapotokban is bekövetkezik a fogyás.

Egyes gyógyszerek is okozhatják a testsúly növekedését, gyakori például az antidepresszánsok okozta súlygyarapodás.

 

Mit okozhat az elhízás?

Számos civilizációs betegség kialakulásában játszik szerepet az elhízás. Ilyen például a szív-érrendszeri megbetegedések, cukorbetegség, különféle rákbetegségek, a magas vérnyomás. A túlsúlyos, elhízott emberek életminősége is rosszabb, mert a súlyfelesleg még betegség nélkül is megnehezíti a mindennapi életet. Gyakrabban fordul elő esetükben fáradtság, hátfájás, térd-és bokafájás, légszomj, izzadás, nőknél menstruációs zavarok.

Már viszonylag kismértékű, 5-10%-os testsúlycsökkentés is komoly változásokat hozhat közérzetedben, egészségi állapotodban. Tehát nem csak jobban fogod érezni magad, hanem elkerülheted a betegségeket. Csupán ilyen mértékű fogyás mellett már 90%-al csökkenthetőek az egészségügyi kockázatok.

A többletsúly leadására nem létezik egyetlen, mindenki számára megoldást nyújtó varázsdiéta. Az eredményes, hosszú távú testsúlycsökkentéshez több apró lépést kell megtenned. Ezek nem csak a táplálkozásodat érintik, hanem a mozgást, az életmódod is. Ha viszont csökken a súlyod, azzal párhuzamosan javul az egészséged, a betegségek kockázata csökken. Sokkal könnyebb jól megtervezett apró lépésenként haladni ezen az úton, mint egyetlen drasztikus lépéssel szaladni. Már pedig az utóbbi az instant diéták világa.  Az egészséghez és az ideális testsúlyhoz vezető ösvény ilyen apró lépésekkel kellemesebb, mint gondolnád. A számodra ideális testsúly elérése, megtartása nem csak az önbizalom és az esztétikum miatt fontos, hanem az egészséged helyreállítása, megóvása miatt is, hogy minőségi és boldog életet élj.